Egy napsütéses délelőttön Beni, vidàm szèles mosollyal az arcàn a Spaccanapoli sikátorain kocogott végig. Az orrát megcsapta a friss kávé, a sütőből áradó kenyér és a tenger sós illata. A zsebében ott lapult a bevásárlólista, amit a nagynénje írt neki – tele finomabbnál finomabb hozzávalókkal az ebédhez.

Útközben találkozott kis barátaival is, akik elkísérték őt a felfedező útra. Vidáman beszélgettek, amikor egyszer csak messziről hallották, ahogy egyik barátjuk nevetve beszélget a nagynènjèvel, Carmelával, aki a város egyik leghíresebb kisüzletét vezette.

– Szia, Beni! – kiáltotta az egyik barátja.

– Gyere gyorsan, nézd, mit árul a nagynènèm!

Beni kíváncsian nézett be a boltba. A kirakatban kerek, félbevágott, furcsán lyukas kenyeret látott, mintha valaki egy nagy perecet kettévágott volna. Meg is vakarta a kis tüskès fejèt.

– Ez meg mi lehet? – kérdezte tátott szájjal.

– Elromlott a kenyér? Vagy a nagynénéd elfelejtette megsütni a közepét?

Carmela jót nevetett, és a kezébe vett egy darabot.

– Ez, caro mio, a fresella! – mondta büszkén.

– Olyan öreg, mint maga Nápoly!

– De hát olyan kemény, hogy szöget verhetnék vele! – csodálkozott Beni.

– Igazad van! – bólintott Carmela.

– Ez a kenyér a tengerészek kincse volt. Amikor régen hajóra szálltak, ezt vitték magukkal, mert soha nem romlott meg. Csak egy kis víz kellett hozzá, és újra életre kelt!

Ezzel Carmela odalépett a csaphoz, gyorsan megmosta a kenyérdarabot – csak egy pillanatra! – majd a tenyerébe csepegtetett aranyló olívaolajat, tett rá pár piros, illatos paradicsomdarabot, megszórta sóval, oregánóval, és végül egy kis bazsalikomlevelet is rátett.

– Tessék, próbáld ki, piccolo riccio! – mosolygott.

Beni először óvatosan megszagolta. A friss fűszerek illata elvarázsolta. Aztán belekóstolt. A kenyér roppant, mégis puha lett, a paradicsom édes-savanykás íze táncot járt a nyelvén.

– Ez... ez varázskenyér! – kiáltotta.

– Mintha a tenger és a napfény együtt bújt volna bele!

Carmela kacsintott.

– Bizony, a fresella a múlt és a jelen barátsága. Csak egy kis víz kell, és újra életre kel – akárcsak a régi történetek.

Carmela keze gyorsan járt, közben már újabb feltéteket készített: tonhalat, olívabogyót, ricottát és rukkolát.

– Készítsünk sündisznó-specialitást! – nevetett.

Ekkor Beni felugrott az egyik szèkre, és vidáman szavalta:

Fresella, fresella, roppan a nap,

Nápoly szívéből születik a falat! 

Így hát Beni és barátai egész délután fresellát díszítettek a bolt előtt. A járókelők megálltak, kóstoltak, és mindenki mosolygott.

Amikor lement a nap, a kis sündisznó sóhajtott:

– Ma megtanultam valamit, Carmela. A kenyér nem mindig puha, de ha megismered a titkát, szívet melengető lesz – mint a barátság.

Carmela megsimogatta a fejét:

– Bravissimo, piccolo! A fresella nem csak kenyér – egy darabka Nápoly a szívedben.

És így lett Beni, a kis sündisznó, a város legkisebb, de leglelkesebb fresella-nagykövete.