Egy reggel Beni kipattant az ágyból, mert nagyon izgatott volt: a nagybácsikája megígérte, hogy ma halászni mennek! Gyorsan elkészült, és leült az asztalhoz.

Ott várt rá egy igazi nápolyi reggeli: puha briós, ropogós croissant és egy pohár napsárga narancslé. Illatozott a briós és a cornetto – Beni szinte hallotta, ahogy mondják: „Reggeli van, ideje a kalandnak!”

– Óóó… – csodálkozott Beni, amikor a nagynénje elővett egy furcsa kis gépet a szekrényből.

– Mi ez?

– Ezt hívják cuccumellának, a nápolyi kávéfőzőnek! – mosolygott a nagynénje.

– Figyeld csak, hogyan készítem… és meglátod, hogyan fog illatozni és táncolni a konyhában a kávé illata!

Majd folytatta, Beni pedig kíváncsian hallgatta:

– Tudod, Beni, a kávé több mint kétszáz éve került Nápolyba. Egy legenda szerint Mária Karolina, a bátor királynő Bécsből hozta magával a titokzatos kávébabokat. Amikor először mutatta be a palota báljában, mindenki csodálkozott: fekete, illatos ital volt, amely boldogságot hozott. Azóta a kávé minden otthonban és kávézóban jelen van, és minden korty barátságot és örömöt hoz.

A nagynénje gyors mozdulatokkal töltötte meg a gépet kávéval; a víz gőzzé alakult, és hirtelen megtelt a konyha mennyei illattal.

– A nápolyi kávé rituálé – folytatta.

– Forró csészében kínáljuk, mellé egy pohár vizet, hogy a szájpadlás is felkészüljön. Soha nem mondunk nemet a kávéra – az udvariatlanság lenne!

Beni ámulva figyelte a cuccumellát. A sötét, sűrű kávé illata szinte átölelte. Megértette, hogy a kávé minden kortyban életre kel.

Délután, a hosszú és fárasztó, de mesékben és élményekben gazdag halászat után, Beni és a nagybácsija hazafelé sétáltak, amikor megláttak egy utcai kávéárust. Az árus vidáman kínálta a friss, forró kávét, miközben bejelentette a nap szentjét.

– Nézd, Beni! – mutatott a nagybácsi egy táblára:

– Mi az? – kérdezte Beni kíváncsian.

Az árus elmosolyodott:

– Régen, a háború után az emberek így segítették egymást. Ha valaki kettőt fizetett, az egyiket magának, a másikat „felfüggesztve” hagyta. Aki nem engedhette meg magának, később ihatott egy csésze kávét. A caffè sospeso a nagylelkűség és a barátság kis varázslata.

Beni elcsodálkozott. Megértette, hogy a kávé Nápolyban nem csak ital: történelem, kultúra, közösség – minden korty egy apró csoda.

Ahogy hazaért, még a halászat élményei mellett is érezte a kávé melegét és az emberséget, amit a nápolyi hagyományok adnak.

Tudta: egyszer ő is hagy majd caffè sospesót, hogy a világban mindig legyen hely a kedvességnek és az apró örömöknek.