Beni nagynénikéje egy apró, virágos házban lakott a régi város szívében. Híres volt a narancslekvárjáról és arról, hogy minden utcáról tudott egy történetet. Ezen a szép, aranysugárral beragyogott napon is szerette volna meglepni unokaöccsét valami különlegességgel: egy olyan kis utcácskával, amerre még nem jártak.

– Beni, ma elviszlek egy különleges helyre – mondta egy reggel mosolyogva.

– Oda, ahol egész évben karácsony van.

Beni tüskéi izgatottan megrezdültek.

– Egész évben? Ez lehetséges?

– Itt minden lehetséges – kacsintott a nagynéni. – Induljunk!

Keskeny, kanyargós utcákon sétáltak, ahol az ablakokból illatok szálltak, a falakon a régi kövek meséltek, és a levegő tele volt nevetéssel. Végül egy különösen szűk utcába értek, ahol apró figurák, csillogó csillagok és pici házikók sorakoztak minden kirakatban.

– Ez a híres utca – suttogta a nagynéni. – Itt születnek a világ legszebb betlehemfigurái.

Beni tátott szájjal nézett körül. Apró pásztorok, királyok, angyalok, sőt híres emberek és még tévésorozatok szereplői is ott álltak a mini világokban. Mintha egy mese kelt volna életre. Voltak olyan alkotások is, amelyek mozogtak, utánozva a munkások mozdulatait.

– Körülnézek! – mondta Beni. – Mindjárt visszajövök!

És már el is tűnt a kirakatok között.

A nagynéni mosolyogva bólintott, majd befordult egy boltba, hogy üdvözölje régen látott barátnőjét, aki éppen a Vezúv meseváltozatát készítette megrendelésre egy óvodának.

Beni óvatosan sétált a kirakatok között, amikor hirtelen furcsa hangot hallott:

– Hej, kis tüskés! Vigyázz, hova lépsz!

Beni felnézett. Előtte egy különös alak állt: fehér, bő ruhát viselt, fekete maszkot, hegyes kalapot, és olyan vidám tekintete volt, mintha mindig valami csínyen törné a fejét.

– Szia! – mondta Beni. – Ki vagy te?

Az alak mélyen meghajolt.

– Pulcinella szolgálatodra! Nápoly nevetése, a színház bolondja és a történetek őrzője!

Beni szeme elkerekedett.

– Te igazi vagy? A betlehemek között is láttalak!

Pulcinella felnevetett.

– Ó, igen! Néha figuraként állok a polcokon, néha az utcán sétálok. Attól függ, hol van rám szükség.

Beni közelebb lépett.

– Mindig is tudni akartam… miért hívnak Pulcinellának? És miért pont ilyen ruhát viselsz?

Pulcinella leült egy kis lépcsőre, és maga mellé intette Benit.

– A nevem régi történetből született – kezdte. – Azt mondják, a „pulcino” szóból jön, ami csibét jelent. Mert olyan vagyok, mint egy csintalan kis csibe: mindig beszélek, mindig mozgok, és néha túl hangos vagyok.

Beni kuncogott.

– Ez igaznak hangzik.

– Mások szerint a hangom miatt kaptam a nevem – folytatta Pulcinella. – Régen a színészek furcsa, csipogó hangon beszéltek, hogy mindenki nevessen. A nevem így maradt meg az idők során.

– És a ruhád?

Pulcinella kihúzta magát büszkén.

– A fehér ruhám az egyszerű embereket jelképezi. A pékeket, a molnárokat, a hétköznapi embereket, akik lisztes kézzel dolgoztak. Ez a ruha a népé.

A fekete maszk pedig… – itt kicsit közelebb hajolt Benihez – a titkokat rejti. Mert Pulcinella egyszerre bolond és bölcs. Néha kimondja az igazságot, de nevetve, hogy senki se haragudjon.

– Tehát te a nevetés védelmezője vagy? – kérdezte Beni.

– Pontosan! – ugrott fel Pulcinella, hiszen ő nem tudott sokáig egy helyben ülni, igazi örökmozgó volt. – És a képzeleté is! Látod ezeket a figurákat? Mindegyikben van egy kis történet, egy kis álom. Az emberek itt nemcsak agyagból formálnak, hanem szívből is.

Közben megállás nélkül mutogatott, Beni pedig már-már elszédült, ahogy követte Pulcinella gyors mozdulatait.

Beni körülnézett. Egy apró műhelyben egy mester épp egy pici figurát festett. A figurának… tüskéi voltak!

– Az… az én vagyok! – suttogta Beni.

Pulcinella kacsintott.

– Ebben az utcában mindenki mesehőssé válhat. Még egy kis sündisznó is.

Beni még mindig ámulva nézte a saját kis figuráját a kirakatban, amikor hirtelen eszébe jutott valami.

– Pulcinella… – szólalt meg halkan. – Ez az utca… miért pont itt van? És miért hívják San Gregorio Armenónak?

Pulcinella mosolya most kicsit titokzatosabb lett. Körbenézett, mintha a régi kövek is hallgatóznának, majd intett Beninek.

– Gyere, sétáljunk egy kicsit. Az utcák jobban mesélnek, ha az ember rajtuk lépked.

Lassan elindultak a szűk utcában. A kövek alatt mintha ezeréves lépések visszhangja rejtőzött volna.

– Nagyon régen – kezdte Pulcinella –, amikor Nápoly még fiatal város volt, a görögök építették. Okos emberek voltak, szerették a rendet. Úgy rajzolták meg a várost, mint egy sakktáblát: egyenes utcák keresztezték egymást. Ez az utca is egy ilyen fontos út volt.

Beni lehajolt, és megérintette a köveket.

– Tehát már akkor is itt volt?

– Igen – bólintott Pulcinella. – Ez az egyik fő út volt, amely összekötötte a város két fontos részét. Itt jártak a kereskedők, az utazók, a mesterek… és persze a mesék.

– De miért pont ezen a helyen? – kérdezte Beni.

Pulcinella egy régi fal felé mutatott.

– Mert itt állt valaha egy templom. Még a római időkben épült, és egy földistennőnek, a termés és az élet védelmezőjének szentelték. Az emberek apró agyagszobrokat vittek neki ajándékba, hogy szerencséjük legyen.

– Agyagszobrokat? Mint ezek a figurák? – csillant fel Beni szeme.

– Pontosan – mosolygott Pulcinella. – Itt kezdődött minden. Az emberek már akkor is szerették a kis figurákat. Az utcábana dolgozó mesterek készítették őket, és azóta sem hagyták abba.

Ahogy tovább sétáltak, egy régi templom tornya bukkant fel.

– Sok száz évvel később – folytatta Pulcinella –, távoli földről, egy hegyekkel és legendákkal teli országból érkeztek ide szerzetesnők. Egy különleges szent ereklyéit hozták magukkal. A szent neve Gregorio volt, és Örményországból származott.

– Ezért… San Gregorio Armeno? – kérdezte Beni.

– Így van – bólintott Pulcinella. – A szerzetesnők templomot és kolostort építettek itt, és a szent emlékére nevezték el az utcát. Azóta mindenki így ismeri.

Beni elgondolkodva nézett körül.

– Tehát ez az utca egyszerre görög, római és… örmény történetet is őriz?

Pulcinella tapsolt egyet.

– Bravo, kis sündisznó! Pontosan. Ez az utca olyan, mint egy régi könyv: minden kő egy új fejezet. Az emberek jöttek-mentek, birodalmak változtak, de a mesterek itt maradtak, és tovább készítették a figurákat. És minden új figura egy új történet.

Ekkor a távolból Beni nagynénikéjének hangja hallatszott:

– Beni! Merre vagy, kicsim?

Beni felpattant.

– Mennem kell! – mondta sajnálkozva.

Pulcinella mélyen meghajolt.

– A mesék nem tűnnek el, csak elbújnak. Ha legközelebb erre jársz, újra találkozunk.

– Biztosan! – mosolygott Beni.

Ahogy visszaszaladt a nagynénikéjéhez, még egyszer visszanézett. Pulcinella már nem volt ott. Csak egy apró figura állt egy kirakatban: fehér ruhában, fekete maszkkal, mintha épp kacsintana.

Beni halkan felnevetett.

Most már tudta:

ez az utca nemcsak egy hely a térképen, hanem egy élő mese a kövek között.

BENI ÉS A VARÁZSLATOS UTCA – GYEREK KVÍZLAP

Olvasd el a mesét, majd válaszolj a kérdésekre! Karikázd be a helyes választ.

1. Hová vitte el Beni nagynénikéje a kis sündisznót?

A) A piacra narancslekvárt venni

B) Egy utcába, ahol egész évben karácsony van

C) A tengerpartra kagylót gyűjteni

2. Kivel találkozott Beni a kirakatok között?

A) Egy beszélő macskával

B) Pulcinellával, a vidám maszkos figurával

C) Egy királlyal

3. Mit jelképez Pulcinella fehér ruhája?

A) A havat

B) A hétköznapi, dolgozó embereket

C) A varázslókat

4. Mi lepte meg legjobban Benit az egyik műhelyben?

A) Egy mozgó vulkán

B) Egy csokoládéfigura

C) Egy kis figura, ami rá hasonlított

5. Miért különleges ez az utca?

A) Mert ott készülnek a híres betlehemfigurák

B) Mert csak ott lehet fagyit kapni

C) Mert ott lakik Beni nagynénikéje

SZUPERKÉRDÉS – RAJZOLJ ÉS MESÉLJ!

Ha rólad készülne egy figura ebben az utcában: milyen lenne?

Rajzold le vagy ird ide:

PONTOZÁS

5 helyes: Mester olvasó!

3–4 helyes: Nagyon ügyes!

1–2 helyes: Jó úton haladsz! Olvassuk el újra együtt!