Egy meleg, napsütéses délutánon Beni a szobája puha szőnyegén feküdt, és egy hatalmas mesekönyvet lapozgatott. A könyv tele volt gyönyörű, színes képekkel. De nem királyokról vagy sárkányokról szólt, hanem a világ egyik legnagyobb és legkedvesebb állatáról: az elefántról.

Beni teljesen elmerült a képekben. Látta, ahogy az elefántok együtt sétálnak a poros szavannán, ahogy a kicsik az anyjuk mellett bújnak meg, és ahogy ormányukkal vizet permeteznek magukra a forró napsütésben.

– Milyen csodálatos állatok… – suttogta.

– Vajon egyszer én is láthatok egy igazi elefántot?

Mintha csak a kívánságát hallotta volna meg valaki, kinyílt az ajtó, és belépett a nagybátyja.

– Mit olvasol ilyen nagy figyelemmel, Beni? – kérdezte kedvesen.

– Az elefántokról! – mondta Beni.

– De én biztos soha nem látok ilyet… hiszen Nápolyban nincsenek elefántok.

A nagybátyja elmosolyodott.

– Ki mondta, hogy nincsenek?

Beni felült.

– Tényleg vannak?

– Hát persze! Van itt egy állatkert, Olaszország egyik legrégebbi állatkertje!

Beni szeme úgy csillogott, mint két kis csillag az égen.

– Mesélj róla!

A nagybátyja leült mellé, és mesélni kezdett.

– Nagyon régen, még 1940-ben nyitották meg először, egy nagy kiállítás részeként. Aztán a háború után, 1949-ben végleg megnyitották. Az első igazgatója Angelo Lombardi volt, aki annyira szerette az állatokat, hogy még a televízióban is mesélt róluk.

– Ő volt az állatok főnöke? – kérdezte Beni.

– Inkább a barátjuk – mosolygott a nagybácsi.

– Sok barátja volt Afrikában is, és ők segítettek, hogy különleges állatok érkezzenek az állatkertbe. Később egy Franco Cuneo nevű igazgató vezette a parkot, és akkor lett igazán híres.

– Mitől lett híres? – kérdezte Beni.

– Attól, hogy sok ritka állat élt ott. Színes papagájok, gyors antilopok, és még különleges kölykök is születtek: karakálok, vadkutyák, fekete orrszarvúk és vízilovak.

– És elefántok is?

– Igen, elefántok is – bólintott a nagybátyja.

– Az állatkert még a tudósoknak is segített. És képzeld, volt egy hely a közelben, az Astroni kráternél, ahol néhány állat majdnem szabadon élhetett.

– Ez tényleg olyan, mint egy mese! – mondta Beni.

– És tudod mi még érdekes? – folytatta a nagybácsi.

– Az állatkert segített egy nagyon fontos természetvédő szervezet létrejöttében is.

– Melyikben?

– A WWF-ben.

– Mi az a WWF? – kérdezte Beni.

– A WWF olyan, mint egy nagy csapat, akik a Föld állatait védik – magyarázta a nagybácsi.

– Olyanok, mint a természet őrzői. Az a céljuk, hogy megmentsék a veszélybe került állatokat, megóvják az erdőket és a tengereket. A jelük egy panda, mert ő is egy olyan állat, amelyet meg kellett védeni.

Beni elmosolyodott.

– Akkor ők igazi állatmentő hősök!

– Pontosan – mondta a nagybácsi.

– És mi történt később az állatkerttel?

– Amikor Franco Cuneo meghalt 1983-ban, nehéz idők jöttek. Egy idő után kevés pénz maradt, és az állatkert állapota romlani kezdett. 2003-ra már majdnem bezárt.

Beni elszomorodott.

– Szegény állatok…

– Igen, nehéz időszak volt. De 2013 után jött egy új igazgató, Francesco Floro Flores, aki nem adta fel. Úgy döntött, megmenti az állatkertet.

– És sikerült neki?

– Igen. Szépen, lassan felújították. Újra megnyitották a farmot, rendbe tették az elefántok helyét, és új állatok is érkeztek. Az állatkert újra életre kelt.

Beni szinte ugrált az izgalomtól.

– Akkor… most már tényleg láthatok elefántot?

A nagybátyja felállt.

– Mit szólnál, ha most elmennénk?

Beni levegőt is elfelejtett venni.

– Most?! Tényleg most?!

– Most – mosolygott a nagybácsi.

Nem sokkal később már az állatkert kapujánál álltak. Beni szíve hangosan dobogott. Aztán meglátta.

Egy igazi elefántot.

Hatalmas volt. Sokkal nagyobb, mint a könyvben. A bőre ráncos volt, a fülei lassan mozogtak, az ormánya pedig óvatosan ringott, mintha csak üdvözölné őt.

Beni csendben állt, majd halkan megszólalt:

– A könyvek csodálatosak… de a valóság még csodálatosabb.

Az elefánt mintha egy pillanatra felé fordult volna, és Beni úgy érezte, mintha egy titkos barátság kezdődött volna közöttük.

Attól a naptól kezdve Beni tudta:

A kíváncsiság a legnagyobb varázserő a világon. Mert aki kérdez, az mindig új csodákat talál.

Jàtszunk egyet!

1. Miért nem hitte Beni először, hogy láthat elefántot?

A) Mert félt tőlük

B) Mert azt hitte, Nápolyban nincsenek elefántok

C) Mert nem szerette az állatkerteket

2. Miért volt különleges a nápolyi állatkert a múltban?

A) Mert csak kutyák éltek benne

B) Mert sok ritka állat volt és kölykök is születtek

C) Mert csak éjszaka volt nyitva

3. Mit mutat meg Beni jelleméből, hogy annyi kérdést tett fel?

A) Hogy türelmetlen

B) Hogy kíváncsi és érdeklődő

C) Hogy szomorú

4. Miért fontos a WWF a történetben?

A) Mert segít megvédeni az állatokat

B) Mert jegyeket árul az állatkertbe

C) Mert ők etetik az elefántokat

5. Mit jelképez az a pillanat, amikor Beni először meglátja az elefántot?

A) Hogy az állatok hangosak

B) Hogy a valóság néha még szebb, mint a képzelet

C) Hogy az elefántok veszélyesek

Megoldások:

1 – B

2 – B

3 – B

4 – A

5 – B

Igaz vagy hamis

1. Beni azért nem látott még elefántot, mert nem is léteznek Olaszországban.

igaz vagy hamis

2. Az állatkert története azt mutatja, hogy a nehézségek után is lehet újrakezdeni.

igaz vagy hamis

3. A WWF célja az állatok és a természet védelme.

igaz vagy hamis

4. Beni nagybátyja nem törődött Beni kérdéseivel.

igaz vagy hamis

5. A történet egyik tanulsága, hogy érdemes kíváncsinak lenni.

igaz vagy hamis

6. Beni csalódott volt, amikor meglátta az elefántot.

igaz vagy hamis

Értékelés

0–4 helyes válasz

Ügyes voltál, hogy végigolvastad Beni történetét!

Lapozz vissza, és nézd meg újra Beni kalandjàt.

5–8 helyes válasz

Nagyon figyelmes olvasó vagy!

Már majdnem mindent tudsz az àllatkertről.

9 vagy több helyes válasz

Szuper! Igazi zoo szakértő lettél!

Biztosan te is szeretnèd ellátogatni a nápolyi állatkertbe.

Nápoly ès Beni várnak nagy szeretettel!