22. Csobbanàs a mèlyből

Aznap este a tenger felől sós szél érkezett, és a város fölött a felhők lassan úsztak, mintha titkokat hordoznának.

Beni az ablakpárkányon könyökölt, amikor a nagynénje mesélni kezdett.

– Nápolyban nemcsak a házaknak van lelke – mondta halkan,

– hanem a köveknek is. És vannak kövek, amelyek s’accuordano – emlékeznek.

Beni azonnal tudta, miről lesz szó.

– Az Angioini várról fogsz ismèt mesélni? – kérdezte.

A nagynéni bólintott, vett egy nagy levegőt, és neki kezdett.

– A vár vastag falai már évszázadok óta őrzik a kikötőt. Királyok jöttek-mentek, kardok csörrentek, zászlók cserélődtek a tornyokon. De a vár mélyén, ott, ahol a napfény már nem találja meg az utat, valami más is élt. Emlèkszel, mesèltem màr ròla.

Réges-régen suttogni kezdtek róla az emberek.

Először csak furcsa eltűnések voltak. Egy katona. Egy rab. Aztán egy szolgáló, akinek a lépteit már senki sem hallotta többé a folyosókon. Azt mondták, a föld se l’è magnato – elnyelte őket. Mások szerint a tenger követelte vissza, ami az övé.

De az öregek tudták az igazat.

A vár alatti sötét járatokban egy krokodil élt.

– Egy igazi? – suttogta Beni, önkéntelenül is közelebb húzódva.

– Egy igazi – felelte a nagynéni.

– Messzi földről érkezett, ajándékként egy királynak. De az ajándék s’è scurdat’ – feledésbe merült… a krokodil pedig nőtt. És tanult. És várt.

Azt mondják, a kövek közé simulva mozdulatlan maradt, míg az óvatlan lépések közel nem értek hozzá. Akkor a víz megmozdult. Egy halk csobbanás. És a sötétség újra csendes lett.

Sokáig senki sem merte kimondani a nevét. Csak keresztet vetettek, ha a vár árnyéka rájuk vetült.

Végül a király parancsot adott: a szörnynek el kell tűnnie.

De amikor a katonák lementek a mélybe, csak karcolásokat találtak a köveken… és valami furcsát. A krokodil már nem volt ott.

– Elment? – kérdezte Beni.

– Nem egészen – mosolygott a nagynéni. – Nápolyban semmi sem tűnik el igazán.

– O’ ssaje – mondta halkabban –, itt minden kőnek, minden árnyéknak van története.

A legenda szerint a krokodil a várral együtt aludni tért. Eggyé vált a falakkal, a vízzel, a múlttal. És azóta is ott van.

Nem azért, hogy bántson.

Hanem hogy őrizzen.

Azt mondják, ha éjjel arra jársz, és nagyon figyelsz, hallhatod a mélyből a lassú, nehéz lélegzetet. És ha tiszta a szíved, nem kell félned.

Mert a krokodil csak azokat ijeszti meg, akik rossz szándékkal lépnek a vár közelébe.

Beni sokáig hallgatott. Aztán kinézett az ablakon a sötétedő városra.

– Akkor ő Nápoly őre? – kérdezte halkan.

– Az egyik – felelte a nagynéni. – Mert itt minden legenda vigyáz valamire.

Abban a pillanatban lent, az utcáról egy halk csobbanás hallatszott. Talán csak egy hullám. Talán csak a szél.

De Beni biztos volt benne, hogy a kövek alatt valami ősi megmozdult…

és tovább őrzi a várost, amely sosem felejt.

a kèp a ColorKid.net oldalàròl

-----------------------------------------------------------

nápolyi kifejezések és dialektus amit a fejezetben talàlsz:

s’accuordano → „emlékeznek”

se l’è magnato → „elnyelte őket”

s’è scurdat’ → „feledésbe merült”

O’ ssaje → „tudod, tudod” (helyi nézőpont)