Másnap Beni már egész nap az estét várta. Vacsora után kényelmesen elhelyezkedett a nénikéje ölében. A szoba fénye elhalványult, és ahogy a könyv kinyílt, a lapok között egy különös város bontakozott ki: Nápoly, ahol a tenger sóillata összekeveredik a zenével. – Egyszer régen, nagyon régen… – kezdte a nénikéje, – ebben a városban élt egy király, III. Károly, aki rajongott a zenéért és a színházért. Egy napon így szólt a tanácsadóihoz: „Olyan színházat akarok, amilyen még nin

Beni nagy lelkesedéssel szaladt haza. Alig kapott levegőt, amikor belépett, máris kérdésekkel ostromolta a nénikéjét. – Zia, Zia! – hadarta. – Ma voltunk a Galleria Umbertóban a bácsikámmal, és láttam egy furcsa nevet: Salone Margherita. Azt mondta, téged kérdezzelek meg, mert te szereted az operát, és biztosan ismered a történetét… meg a San Carlóét is! La Zia elmosolyodott, letette a kötőtűt, és halkan felnevetett. – Lassan, Beni, lassan… most már értem. Akkor kezdjük az el

Egy borús, felhős nyári reggelen Beni az ablakpárkányon könyökölve figyelte, ahogy a szürke felhők lassan vonulnak Nápoly fölött. A város ilyenkor is élt: az utcáról beszűrődött egy robogó zúgása, egy távoli kiáltás, és valahonnan frissen főzött kávé illata szállt fel. Beni azon töprengett, vajon mivel tölthetné ezt a kissé álmos napot, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Ott állt a bácsikája, kezében egy hatalmas, meggykrémes cornettóval, amelynek már a fele hiányzott. A szája

Egy csendes estén, miközben kint a szél lassan mozgatta a leveleket, Beni a nagynénje házának szőnyegén ült. Előtte egy hatalmas könyv volt, olyan nagy, hogy a lapok átfordításához mindkét tappancsát használni kellett. A lapok tele voltak igazi arcokkal, nagy kezekkel, mély árnyékokkal és fáradt tekintetekkel, amelyeket fények világítottak meg, mintha varázslat lenne. Beni némán bámulta a könyvet. Egyszer csak megérkezett a nagybátyja egy csésze forró teával a kezében. Megáll

Csodàs napnak igèrkezett. A nap még nem melegített, csak aranycsíkokat rajzolt a falakra. Beni elindult, mint minden reggel, amikor a város különösen hívogató volt szàmàra. Nem sietett, nyugodtan sétált, mélyeket lélegezve. A város is raerosen èbredezett. Egy nagy térre ért, és ott látta azt a hatalmas épületet, amelynek közepét állványok, hálók és táblák vették körül. Az ajtón ez állt: Felújítás alatt. Ez volt a Királyi Szegények Szállója - Palazzo dei Poveri Az ajtóban egy